Yoon Chi-young korábban ébredt a szokásosnál.

Általában, amikor a feromonjai felerősödtek, erős gyógyszereket vett be, és mélyebben aludt, mint általában. Ez most furcsa volt.

Amikor felébredt, Yoon Chi-young szokása szerint körülnézett maga mellett. De a kiskutya, akit gyengéden kellett volna a kezében tartania, nem volt ott. Yoon Chi-young zavartan félig felemelte a testét. A kiskutya olyan kicsi volt, hogy egy ideig eltartott, mire az ágyon megtalálta.

– …Kiskutya?

Yoon Chi-young merev arccal felkelt. Gyanítva valamit, Yoon Chi-young körülnézett, és érzékeit a szaglására összpontosította, felfedve érzékeny fekete farkasfüleit.

Azonban nem tudta megtalálni a kiskutyát. Meglehetősen nehéz volt szag alapján megtalálni, mert a kiskutya nyomai az egész házban ott voltak.

Yoon Chi-young felállt a székéről, olyan éles szemekkel, mintha soha nem is lett volna bennük álmosság. Körülnézett a házban. A farkasok általában nem mutatják ki az érzelmeiket a farkukkal, de fekete farkasfarka, ami a dereka alatt kiállt, rossz előérzettől rángatózott.

– Semmi esély rá, hogy Heeseong ilyen konnyen elhagyna engem.

Yoon Chi-young tudta, hogy a kiskutya szorongott, miután ma meghallotta klántársa vonyítását. Yoon Chi-young azonban nem gondolta, hogy Heeseong könnyen elhagyná őt, ezért bizalommal aludt el. Ez azért volt, mert kiismerte a kiskutya jellemét, hogy gyenge a szeretettel szemben.

Ezért mutatta meg Yoon Chi-young szándékosan még a gyenge oldalát is, hogy kivívja a kiskutya szimpátiáját. Nem rejtette véka alá szenvedését a feromonok miatt. Ilyenkor a kiskutya mellette maradt, a karjaiban, és apró arcát az arcához simította. Szándékosan gyengéden bánt vele, mert aranyos volt. Úgy gondolta, hogy a kiskutya hozzászokik, és nem hadja ott könnyen. És azt gondolta, hogy a kiskutya nagyon is rá támaszkodik.

Természetesen úgy gondolta, hogy Heeseong vonakodik majd visszatérni a mocskos kaszinóba. De a kiskutya végül is eltűnt.

– Ha.

Mintha soha nem kereste volna aggódva a kiskutyát, Yoon Chi-young durván végighúzta az ujjait a haján, szürke szeme hidegen csillogott. Homloka már kidudorodtak az erektől, és még a lélegzete is mélyült.

Park Geon-tae.

Nem használja az a hülye harci kutya az agyát?

Tényleg nem találta a kiskutyát a házban. Amit Yoon Chi-young felfedezett, az Heeseong vérfoltjai voltak a házimozi-szoba előtti folyosón.

Yoon Chi-young merev arccal a nappaliba ment. Eltűnt mobiltelefonja miatt felvett egy elérhető közelségben lévő táblagépet. Visszaült a kanapéra, bekapcsolta a táblagépet, és megjelent a közvetítő kamerafelvétel. A Yoon Chi-young házának parkolója közelében lévő térfigyelő kamera felvétele volt. Amikor előretekerte az időt, a kiskutya alakja nagyon kicsinek látszott a térfigyelő kamera képernyőjén.

Szörnyű volt látni, ahogy egy testével megegyező méretű csomaggal sántikálva távozik. Már december volt, szóval nagyon hideg volt az idő. Sérült testtel ment ki. Yoon Chi-young összeráncolt homlokkal kelt fel a székéről.

Mindenesetre nyilvánvaló volt, hogy hová megy a kiskutya. A kutyaklán kaszinójába.

Ideje volt ismét meglátogatni őket.

—

Heeseong, aki megérkezett a játékteremhez, szándékosan próbált semmire sem gondolni.

Csak mezítláb sétált a piszkos, forgalmas utcákon, és belépett a játéktermebe. A hátsó ajtón keresztül, amelyet csak a személyzet használt.

Heeseong csak egy dologra gondolt, miközben régóta először megérezte a játékterme dohos szagát.

Vajon tényleg nincs-e módjuk elmenekülni innen a testvérével? De egyértelmű volt, hogy a játékbarlangból való kiút csak még távolabb került emiatt az incidens miatt.

– Heeseong, hát itt vagy?

Ahogy belépett az irodába, a testvére elnyomta a cigarettáját az asztalon, és sietve felállt.

Park Geon-tae, aki közel lépett hozzá, alaposan szemügyre vette a hidegtől vacogó Heeseongot, és egy régi pulóvert terített a vállára. Az őrök, akik árulóként meredtek Heeseongra, szintén hátraléptek. Heeseong úgy érezte, mindjárt elsírja magát, ezért először bocsánatot kért, amit ritkán tett.

– …Sajnálom. Testvér.

– Igen, bocsánatot kellene kérned. Mennyire aggódtam érted, te gazember. Még csak fel sem tudtad venni velem a kapcsolatot? Hah…

– ……

Heeseong összeharapta az ajkát, és lesütötte a tekintetét. Általában nem az a típus volt, aki könnyeket vagy gyengeséget mutat mások előtt, de a testvére szavaira könnyek szöktek a szemébe.

A bátyja nem tett fel különösebb kérdéseket Heeseongnak. Heeseong meglehetősen hálás volt ezért, mivel úgy tűnt, hogy ezzel tudomásul veszi a nehézségeit.

– Először is, idd meg ezt. Most már biztonságban vagy, szóval lazíts egy kicsit.

– …Rendben.

Park Geon-tae töltött Heeseongnak egy pohár alkoholt. Heeseong nyugodtan megtörölte a szeme sarkát, és leült a régi bőrkanapéra. A régi kanapé nyikorgása és a piszkos padló ismerősen hatott. Heeseong csak ekkor érezte igazán, hogy visszatért a játékterembe.

Park Geon-tae is leült elé. Heeseongra nézett, aki csendben ivott, olyan szemekkel, amelyek látszólag mindent megértettek, majd óvatosan kinyitotta a száját.

– Heeseong… Biztosan sokat szenvedtél ez alatt az idő alatt.

– …Nem. Testvér. Neked biztosan rosszabb volt.

Heeseong nagyon sajnálta a testvérét. A testvérének sokat kellett szenvednie az eltűnése miatt. Ráadásul nehéz lehetett könnyen megtalálni Heeseong hollétét, mivel a farkasklán területén tűnt el, de hálás volt, hogy a testvére még vonyítva is hívta őt.

A Heeseong túlméretezett ruháit nézve Park Geon-tae óvatosan megkérdezte:

– Tényleg Yoon Chi-younggal voltál egyész idő alatt?

– …Igen.

– Hogy kerültél hozzá…? Az a gazember megfenyegetett, hogy add neki magad, vagy mi?

– Á, nem. A sérülésem miatt kiskutyaként éltem, és Yoon Chi-young… úgy bánt velem, mint egy kisállattal.

Ezekre a szavakra Park Geon-tae láthatóan megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Értem. Egy háziállat. Ez megkönnyebbülés…

– ……

Heeseong valamilyen oknál fogva ki akarta javítani a „háziállat” szót, de visszatartotta magát. Azért, mert nem mondhatta, hogy a Yoon Chi-younggal való kapcsolata ennél több. Yoon Chi-young igazán úgy bánt vele, mint egy kiskutyával, és nem kért érte semmit.

Ezért érezte magát Yoon Chi-younggal kényelmesen.

Amint erre gondolt, Heeseong ilyedten megrázta a fejét. Most, hogy visszatért a testvére mellé, nem szabadna ilyen ostoba gondolatokat dédelgetnie.

Amikor Heeseong, akinek égett a torka, kiitta a poharát, testvére óvatosan kinyitotta a száját.

– Akkor Yoon Chi-young csak egy kutyának gondolt téged.

– ……

– Akkor minden rendben, Heeseong. Visszajöhetsz a szervezethez.

Heeseong egyáltalán nem örült a testvére szavainak.

Az elmúlt öt évben Heeseong folyamatosan azt hajtogatta a testvérének, hogy el akarja hagyni ezt a helyet. De most azt mondta, jöjjön vissza. Heeseong el akart szökni a testvérével együtt.

A Heeseong által megspórolt pénzzel nyugodtan elhagyhatták volna a szervezetet, ha megvan nekik.

Ezt a reményt azonban Park Geon-tae következő szavai szertefoszlatták.

– Testvér. Még… megvan a….

– A az áruértékének, amit elvesztettél, felét fedezte a sporolt pénzed . Kezdjük újra munkát, Heeseong.

Park Geon-tae elvette Heeseong öt év alatt keresett pénzét is, a kábítószer eladásából származó pénzzel együtt. A Kwon Ki-hyuktól szerzett infomációkkal még jobban meg tudta vezetni Heeseongot a felszínes nyelvével. Park Geon-tae számára pedig könnyű volt elvenni a Heeseong által megspórolt készpénzt és számlákat. Régóta készült erre.

– …Micsoda?

De Heeseongnak nem szólt.

Heeseong aki visszatért a testvéréhez, kockáztatva az életét, ez olyan volt, mint derült égből a villámcsapás. A sokk miatt, hogy lelassította az ítélőképességét, Heeseongnak sokáig kellett Park Geon-tae-re merednie, hogy megértse a helyzetet.

Az összes pénzemet beletetted, de csak a felét tudtad rendezni?

Mi? Megint végezzem a legalja munkát?

Heeseong, aki addig kába állapotban állt, felállt a helyéről, kissé tántorgott. Nem volt világos, hogy azért, mert kétségbeesett volt a helyzet miatt, vagy azért, mert a lábsérülése nehézzé tette a járást. Heeseong dadogva kérdezte a testvérétől.

– A-pénzem, miért tetted? Testvér, én… én vagyok az áldozat.

– Heeseong…

– Ezzel a pénzzel akartunk elmenni és venni egy házat. Testvér, miért csináltad?

Ezt az ígéretet tették három évvel ezelőtt. Park Geon-tae is tisztán emlékezett rá.

De most Park Geon-tae csak a szeretett nővel akart házat venni.

– Miért csináltad?!

– Heeseong… Miért kiabálsz? Azt hiszed, most te vagy az áldozat?

– Hogy lenne az én hibám?

Park Geon-tae, aki eddig Heeseongra nézett, hosszan sóhajtott. Park Geon-tae, aki mindig úgy nézett Heeseongra, mintha csak egy kölyök lenne, megkeményedett.

– Nem gondolod, hogy ezt az egészet te hoztad magadra?

– …Micsoda?

– Elvesztetted a cuccot, és azt mondom, megoldottam helyetted. Miért viselkedsz így? Hm?

Park Geon-tae, aki magabiztosan ült a kanapén, elővett egy cigarettát a zsebéből, és a szájába vette. Heeseong odabucegett hozzá, és Park Geon-tae-re meredt.

– A francba… Öcsém.

Csapás!

Heeseong erőteljesen elütötte az öngyújtót, amivel Park Geon-tae éppen meggyújtotta volna a cigarettáját.

– Előbb beszélj velem rendesen.

– Á… Micsoda indulat… te gazember.

Park Geon-tae hitetlenkedve nevetett ezen a dühkitörésen. Heeseong meggondolatlanul a testvérére meredt, és durván kifújta a levegőt.

Ez idő alatt Heeseong elég sok pénzt megtakarított, mivel éjjel-nappal dolgozott. Bár ő kapta a legkevesebb pénzt a szervezetben, már öt éve gyüjtötte. A pénz, amit megtakarított, miközben mindenféle megaláztatást elszenvedett az ügyfelek részéről most eltünt.

Azt a pénzt a bátyja odaadta a szervezetnek. És azt mondták neki, hogy kezdje elölről a munkát. Úgy érezte, mintha a kis remény, ami fenntartotta az akaratát, szertefoszlana.

A bátyja megpaskolta Heeseong vállát, aki teljesen elkábult a sokktól, és azt mondta:

– Heeseong. Eredetileg azt hittem, meghalsz, amint visszatérsz, de szépen megbeszéltem a szervezettel, hogy hagyják annyiban. Ha rendesen elhoztad volna az árut, ez nem történt volna meg.

– Mondtam már, hogy elvették tőlem! Hirtelen néhány ismeretlen fickó megtámadott…

Puffanás. Heeseong térdei összerogytak beszéd közben.

Nem azért, mert kétségbeesett lett volna a helyzet miatt. Nem is a lábsérülése miatt.

Hirtelen elvesztette az erejét, és már a lábán is alig tudott megállni. Látva, hogy így van, a bátyja nem kérdezte meg, jól van-e. Csak megkönnyebbült, és a karórájára nézett.

– Testvér, a… a testem…

– A gyógyszer tényleg későn hat.

Heeseong szeme elkerekedett, üveges lett. Megpróbálta felemelni a fejét, ami elvesztette az erejét, de Heeseong ehelyett oldalra zuhant. Heeseong, összerogyott a kaszinó koszos padlóján, megborzongott. Úgy tűnt, tudja, miért nem hallgat rá a teste.

Az alkohol, amit Park Geon-tae adott neki egy pillanattal ezelőtt.

Biztosan kábítószert tartalmazott. Heeseong kidülledt szemekkel meredt a testvérére, mint egy harci kutya. Úgy tűnt, bármelyik pillanatban elalszik, de Heeseong megpróbált magától mozogni, nyitva tartva a szemét, mintha ez lenne az utolsó küzdelme. Azonban csak az ujjbegyei remegtek, és egy szánalmas kérdés szivárgott ki a száján.

– …Miért? Testvér… miért pont engem…?

– Heeseong, a francba. Mennyit tettem érted?

Park Geon-tae durván vonszolta Heeseong testét, és dühbe gurult.

– Behoztalak a hideg utcáról, amikor félig halott voltál, etettelek és neveltelek! Heeseong, miért nem tudsz törleszteni?

Heeseongnak még ezek a szavak sem számítottak. Ezt amúgy is gyakran hallotta.

Ez egy olyan feddés volt, amit a bátyja mindig akkor mondott, amikor részeg volt. Ezért maradt és dolgozott Heeseong a kaszinóban, amit halálosan gyűlölt. A bátyja kedvéért.

A következő szavakból azonban Heeseong megértette, mit is akar valójában Park Geon-tae.

– Amikor egy vásárló megkér, hogy szopd le, leszopod, és amikor megkér, hogy tedd szét a lábad, akkor szétteszed őket! Érted? Tudod, hány vásárlót és eladást veszítettem el a temperamentumod miatt?

– …Ugh…

– Ha a legelejétől fogva rugalmasabb lettél volna, az eladások megháromszorozódtak volna! Te rohadék.

Heeseong végre megértette, miért nevelte fel a bátyja.

A bátyja kezdetben impulzív szimpátiából mentette meg, később pedig a jó megjelenése miatt fektetett be.

– A bátyám már rég elhagyott…

Heeseong, akinek a teste elvesztette az erejét, összeesett és könnyeket hullatott. Szánalmasnak érezte magát, amiért egy hiábavaló reménybe kapaszkodott. Kétségbeesetten kapaszkodott egy olyan helybe, amire eleve nem volt szüksége, mintha az utolsó mentőöve lett volna. Miután a családja egyszer elhagyta, kétségbeesetten ragaszkodott valakihez, akit egyedül a családjának tekintett, és nem akarta, hogy újra elhagyják.

Heeseong nyomorúságos könnyeit látva Park Geon-tae keserűen mondta:

– Sajnálom, Heeseong… De ha jól csináltad volna, ez nem történt volna meg.

– ……

Jobb lett volna, ha egyáltalán foglalkozik a kaszinóval. Az az ügyetlen felelőségtudat, ami Heeseongot mindig is a mocskos játékbarlangban tartotta, nem is lehett volna ennél hamisabb. Heeseong, akinek a teste elvesztette minden erejét, könnyeket hullatott, de gyűlölködő tekintettel meredt Park Geon-tae-re.

Park Geon-tae kerülte a tekintetet, és szorosan összekötözte Heeseong kezét a háta mögé. Még amikor a tudata elhalványult, Heeseong akkor sem értette, miért kötözi meg.

Park Geon-tae külön behívott valakit az irodába, és ezt mondta:

– Ügyeljetek arra, hogy senki se lásson, amennyire csak lehetséges, és ne használjátok a hátsó ajtót. Menjetek ki a konyha melletti oldalsó ajtón.

A személy, akivel Park Geon-tae beszélt, nem a kaszinó alkalmazottja volt. Heeseong kidülledt szemekkel próbálta mozgatni a testét egészen a végéig, de a testét már durva szövetbe csavarva vitte valaki vállán.

– Nem. Ha most elalszom…

Heeseong megpróbált küzdeni, és valahogy megmozdítani a testét. De a tudata csak egyre homályosabb lett.

Mivel Heeseong már nem tudta a szemét nyitvatartani, remegő szemhéjjal lecsukta, mintha feladná.

Előző fejezet  Tartalomjegyzék  Következő fejezet