A kiskutya, aki felfrissülve szállt be az autóba, elfoglalta Yoon Chi-young ölét.

– …Lehetséges?

Hirtelen egy aggasztó dolog jutott eszébe. Ez egy olyan téma volt, ami közvetlen beszélgetést igényelt. A kiskutya azonnal megvakarta Yoon Chi-young kézfejét, és felkiáltott.

Vau.

– Mi az?

“Át fogok változni.“

A kiskutya intett Yoon Chi-youngnak, és maga is emberré változott. Fájdalmat érzett a sebei miatt, de Heeseong hozzászokott, hogy legyőzi a fájdalmat.

– Ezt bárhol megcsinálod?

Inkább Yoon Chi-young volt az, aki meglepődött. Miközben Heeseong meztelen fehér testéven, miután emberré változott, az ölében ült, Yoon Chi-young sietve becsukta az első üléshez kapcsolódó válaszfalat. Heeseong közönyösen arra gondolt, hogy mi a nagy ügy a meztelenségben férfiak között, és kényelmesen magára öltötte Yoon Chi-young kabátját, ami a mellette lévő ülésen volt. Amint felvette a kabátot, Heeseong nyersen megkérdezte.

– Véletlenül… Park Geon-tae-t is célba vetted?

– Miért, nem kellene? – kérdezte Yoon Chi-young enyhén elhalványuló mosollyal az arcán. Azon tűnődött, vajon Heeseong aggódik-e amiatt a srác miatt. Nem érdemelte meg az aggodalmát.

Látva azokat a hideg szürke szemeket, Heeseong vad hangon szólt, egy pislogás nélkül.

– Ne merészelj hozzáérni! Magam állok bosszút rajta.

– ……

Yoon Chi-young Heeseongra meredt, akinek meredten nézett előre, majd lassan felhúzta a szája sarkait és elmosolyodott. Bár nem volt csalódott, amikor nem tudott kommunikálni a kiskutyával, azt kívánta, bárcsak hamarabb éltek volna együtt emberként.

Nem tudta, hogy a kiskutya ilyen szép dolgokat mond.

Annyira aranyos volt, hogy borzongás futott végig a tarkóján. Yoon Chi-young a karjaiba húzta Heeseong combját, és alig tudta elfojtani a késztetést, hogy megharapja.

Bármit teljesíteni akart, amit Heeseong kér. Yoon Chi-young kissé Heeseong vállára hajtotta a fejét, és halványan elmosolyodott.

– Én sem kedveltem Park Geon-tae-t… Bosszút állsz értem is, kiskutya?

– Miért?

– Park Geon-tae tett valamit, amivel megszégyenített.

– …Mi az?

A kíváncsiságtól a kiskutya fülei megrándultak és felpattantak. Még ez is aranyos volt, ezért Yoon Chi-young megharapta a fehér fülét anélkül, hogy fájdalmat okozott volna neki. Heeseong, aki addig védte idegesítően begörbült fülét, ismét hevesen kérdezte.

– Mit csinált?

– Nos. Valami olyasmi, amit a kaszinóban történt…

Yoon Chi-young megszólalt, miközben finoman Heeseong arcának minden részét vizsgálta. Nem a gyűlölet kifejezése volt, mint Heeseong esetében. Mintha valamiben mélyen elmerült volna, szürke pupillái homályosak voltak, reakciói pedig lassúak, mintha megbabonázták volna. Még akkor sem, amikor újra megkérdezte, akkor sem mondta meg az okát. Heeseong egy darabig gyanakodva méregette, majd eszébe jutott, hogy eddig is ilyen volt, és elhallgatott.

– …Csak ne próbálj megállítani.

Heeseongnak nem volt különösebb oka az elutasításra. Sőt, egy kicsit megkönnyebbült. Nem szerette, hogy tartozik valakinek főle nem Yoon Chi-youngnak. Ha ugyanazok voltak a szándékaik, az jó volt neki.

Valójában, bár Yoon Chi-young nem mondott neki semmit, de a ház elhagyásának gondolata gyökeret vert Heeseong elméjében. Már nem akart senkire támaszkodni vagy senkiben sem megbízni. Inkább egyedül akart élni a nagyvilágban. Akkor legalább soha többé nem kell ehhez hasonló árulást átélnie.

De egy bosszúpáros. Hihetőnek tűnt.

Yoon Chi-young, aki addig a dühösen tépelődő Heeseongt figyelte, úgy szólt hozzá, mintha gyengéden próbálná rábeszélni.

– Én is gyűlölöm Park Geon-tae-t, úgyhogy állj bosszút értem is.

– …Rendben.

– Továbbra is együtt kell élnünk a házban.

Úgy tűnt, mintha ez valamiféle feltétel lenne, és Heeseong egyelőre bólintott. Nem számított, mennyire idegesítőek voltak a tettei, Yoon Chi-young mindenképpen megbízható szövetséges volt. Ha ugyanazok voltak a szándékaik, az jó kiindulási pont lehet.

Mégis úgy érezte, hogy belekeveredik Yoon Chi-young tervébe… Heeseong komolyan nézett valahova a térdén, nyitott szemmel. Azon gondolkodott, hogyan használja fel Yoon Chi-youngot. Még kezdő volt a rosszindulatú cselekedetek eltervezésében.

– Ó, ez az aranyos kiskutya, tényleg…

Látva a komoly arckifejezést, Yoon Chi-young úgy nevetett, mintha megőrülne a boldogságtól, és Heeseong tarkójába temette a fejét. Szürke szemei, amelyek tisztán ragyogtak az éjszakai sötétségben, különösen hátborzongatóak voltak. Amit azonban a kiskutyával tett, az szokásosnak volt mondható. Heeseong a srácra nézett, aki az arcát a nyakához dörzsölte, és nem tudta, miért tetszik neki ennyire.

Yoon Chi-young, aki arcát Heeseong nyakához simította, megkérdezte:

– Miért vagy ilyen gonosz?

– …Mi?

Heeseong ok nélkül félelmet érzett. Ugyanúgy, mint amikor az a gazember Park Geon-tae leszidta. Egy mocskos és lehangoló érzés, mintha minden az ő hibája lenne, bármi is történjék.

De ahogy várható volt, Yoon Chi-young más volt.

– Olyan szexinek tűnsz.

– ……

Heeseongnak most nem volt energiája válaszolni. Tudván, hogy ez a srác már régóta különc, csak mogorván másfelé nézett.

Mégis jó volt, hogy nem mondta neki, hogy tünjön el.

Heeseong mozdulatlanul maradt, és hagyta, hogy Yoon Chi-young az orrnyergét a nyakához dörzsölje, bár ez csiklandozta. Sokkal jobban érezte magát.

Most Heeseongnak esze ágában sem volt tovább tűrni.

– Olyan fehér vagy…

Ebben a pillanatban Yoon Chi-young csak motyogott. Heeseong, aki eddig elmerült a gondolataiban, végül követte Yoon Chi-young tekintetét.

Yoon Chi-young tekintete Heeseong köldöke alatti tájékára tévedt. Egy pillanat alatt Heeseong arca vörösre pirult, és rendesen betakarta magát.

Végül Heeseong ököllel vállon ütötte Yoon Chi-youngot. Ő szinte nem is érezte, és ezután nevetésben tört ki.

Amikor hazaértek, kora reggel volt, éppen akkor kelt fel a nap.

Mivel egész éjjel fent voltak, megreggeliztek. Heeseong szándékosan nem feküdt le, hanem filmet nézett, mert folyton lehangolt lett, amikor mozdulatlanul állt. Park Geon-tae hangja folyton a fejében járt.

– Én is sajnálom, Heeseong… De ha jól csináltad volna, ez nem történt volna meg.

– ……

Bár szilárdan elhatározta, hogy bosszút áll, az árulás élménye mély sebet ejtett Heeseongon. Valakiben bízott és követte őt 5 éven át, fejlődése legnehezebb időszakában. Ráadásul ugyanabból a kutyaklánból származtak, akik megígérték, hogy egy életre megbíznak egymásban. Heeseongnak egy önmarcangoló gondolata támadt arról, hogy miért történt ez megint vele, majd összegömbölyödött a kanapén.

Heeseong üres tekintettel bámulta a képernyőt, nem tudva, hogyan halad a film. Még a testén hagyott sebeket sem nagyon érezte.

A lehangoltság azonban nem tartott sokáig, mert Yoon Chi-young mellette volt.

– …Ne harapdálj már állandóan!

Heeseong, aki eddig duzzogott, dühbe gurult. Mellette Yoon Chi-young szorosan ölelte Heeseongot, és folyamatosan harapdálta a nyakát, vállát vagy csuklóját anélkül, hogy fájdalmat okozott volna neki.

Fekete farkasfülei és farka teljesen láthatóvá vált.

Heeseong kölyökkorában már megszokta a harapást, de ma Yoon Chi-young idegesítőbben kapaszkodott bele, mint valaha. A szeme homályos volt, mintha részeg lenne, de Heeseong úgy gondolta, hogy ma különösen rossz a helyzet, és szokás szerint elvesztette a türelmét.

Yoon Chi-young, aki még akkor is Heeseong nyakába temette az orrnyergét, amikor ellökték, motyogott valamit.

– Szerintem nagyon finom az illatod…

– Azt mondtad, hogy ázott kutya szagom van.

A panaszra Yoon Chi-young felhúzta a szája szélét, és elmosolyodott.

Továbbra is azt hajtogatta, hogy kedveli Heeseongot, és egész testével átölelte, széles ölelése meleg volt.

Heeseong, aki addig küzdött, feladta, hogy ellökje Yoon Chi-youngot, mert rátört az álmosság.

Végül Heeseong, aki eddig teljesen éber volt, a kanapéra rogyott és elaludt.

Aztán érezte, hogy Yoon Chi-young lefekszik és átöleli őt. Ez azóta, hogy vele lakott megszokott viselkedés volt, így Heeseong mély álomba merült, különösebb elutasítás nélkül.

De ez volt a probléma.

Megszokta az emberevő farkas ölelését.

Mennyi idő telt el így? Heeseong, aki ebédidő körül aludt el, naplementekor ébredt fel újra.

A szemei nem maguktól nyíltak ki, hanem egy másik érzés a nyakán és egy ismeretlen hang miatt.

Grrr…

– ……

A fehér kiskutyafüleket, amelyek Heeseong feje tetején felbukkantak, hegyezni kezdte. Valami furcsa volt. Ez nem olyan hang volt, amit Yoon Chi-young békés házában hallani lehetett volna.

Heeseong szemei előtt, melyeket alig nyitott ki, egy furcsa fekete lény bukkant fel.

Nehéz volt megkülönböztetni a fekete dolgot a sötétben, ezért Heeseong sokáig összpontosított, és végül felismerte kilétét.

Egy hatalmas fekete farkas állt négykézláb Heeseong teste felett.

– …Yoon Chi-young?

Heeseong felismerte a szörnyeteg kilétét a szürke szemei alapján. Mindazonáltal nem tudta elengedni a félelmét.

A szörnyeteg kétszer akkora volt, mint a közönséges farkasok, amiket a farkas klán területén látott. Heeseong ujjnyi méretű szemfogaival folyamatosan szaglászott a fehér nyaka után.

Ez egy olyan mozdulat volt, amivel megerősítette annak kilétét, aki behatolt a területére. Egyetlen rossz mozdulat, és vége.

Heeseong, akit a halálfélelemtől megmerevedve kifújta a benntartott levegőt, és ellökte a szörnyeteget.

– Tűnj, tűnj el!

A farkas nem mozdult sokat. Azonban, ahogy Heeseong felállt és megragadta a takarót, majd elé húzta. Ezzel a látását ideiglenesen blokkolni tudta. A szörnyeteg halk morgása Heeseong háta mögött hátborzongató volt.

Abban a pillanatban az emberevő farkas Heeseong hátára vetette magát, olyan fürgeséggel, ami nem illett méretéhez.

– Ugh…! Ne, ne mássz rám!

Heeseong, akit a farkas leszorított, szánalmasan küzdött. Heeseongnak sovány, feszes izmai voltak, de karcsú testét a farkas mancsainak egyetlen mozdulata is ide-oda taszította. Szerencsére a farkas nem harapta meg a nyakát, mintha préda lenne.

Heeseong gyorsan kiskutyává változott.

A kiskutya, aki addig a ruhakupacban küzdött, kiszabadult a ruhák közül, és teljes erejéből elszaladt, minden csepp erejét összeszedve.

Kattanás!

Abban a pillanatban a farkas szemfogai a kiskutya farkát súrolták. A kiskutya felsikoltott, és kétségbeesetten bemászott a keskeny ágy alá. A kiskutya, aki egészen a legbelsőbb részig jutott, és port borította, remegett, és aggódva vizsgálgatta a külsejét.

– Az, megpróbált megtámadni.

A kiskutya szeme láttára, az ágy alatt rejtőzve, elsuhant mellette a farkas hatalmas négy lába. Vastag mancsai majdnem akkorák voltak, mint a kiskutya törzse, és az emberevő farkas néha bedugta a fogait és az orrát az ágy alá.

– Te gazember…!

A kiskutya, aki félelmében néhány könnycseppet hullatott, félénken rácsapott a gyűlölködő farkas orrára az első mancsával.

Ez tényleg túl ijesztő volt. A számos állat, amit Heeseong eddig a játékteremben látott, semminek tűnt hozzá képest. Az előtte álló farkas elegáns fekete bundával büszkélkedett, de lassan járkált, és durván fújtatott. Mintha dühös lenne, hogy nem tudja elkapni a zsákmányát.

Rip!

A farkas végül beleharapott az ágyon lévő párnába, és elkezdte széttépni.

– A francba…

Valahányszor a farkas megharapta és megrázta a párnát, a fehér pamut libbenése úgy nézett ki, mint a kiskutya testének darabjai, amitől remegett.

“Nem ő mondta, hogy együtt kellene élnünk…?“

A kiskutya, akinek a szemei félelmében könnybe lábadtak, összegömbölyödött, farkát a lábai közé húzva.

Heeseong szorongással teli fekete szemei előtt Yoon Chi-young, az emberevő farkas, a saját testével megegyező mancsával kapargatta a szőnyeget, mintha lyukat ásna.

Ez egyértelműen egy eb viselkedése volt, amelyik egy odút készít elő a szaporodáshoz.

Előző fejezet  Tartalomjegyzék  Következő fejezet