A Tisztajáde szekta ugyanolyan titokzatos volt, mint a Tang szekta. A Kontinentális Lélekmester Ifjúsági Torna kezdete óta zökkenőmentesnek mondható a továbbjutásuk a kiesési szakaszon és a körmérkőzések első meccsén. Csapattagjaik közül alig sérült meg valaki, csapatvezetőjük kúpos bambuszkalapot viselt, fátyollal, amely alacsonyan húzódott az arcára. A csapatvezető még nem harcolt, csak a várakozóhelyükről irányította és vezette a csatát. A Tisztajáde szekta a csoportcsaták alatt is csak hat embert küldött fel a színpadra.
Ha nem lenne az a tény, hogy a harcstílusuk nagyon eltér a normál lélekmesterektől, Huo Yuhao azt gyanította volna, hogy a Léttan Szekta tagjai, akik álruhát viselnek a tornán.
A Tisztajáde szekta lélekmérnökökből állt, és természetesen mind a Nap-Hold Birodalomból származtak. Székhelyük Sugárzó Városban volt, és nagyon jó hírű csoport volt.
A Tisztajáde szekta tanítványai ugyanazon az úton jártak, mint a közelharcban tapasztalt lélekmérnökök. Közeli harci lélekeszközöket használtak saját erejük növelésére, és még a Nap-Hold Birodalom képviselőcsapatának egy része sem tudta utolérni ezeket a srácokat közelharc technikák terén. A Tisztajáde szektát azonban lélekeszközök tekintetében nem lehetett összehasonlítani a Nap-Hold Birodalom csapatával, hiszen a Nap-Hold Birodalom csapata mögött az Illusztris Erény Csarnok állt.
A Tang szekta a Tisztajáde szektával szemben. Ez egy újabb nagyszerű meccs volt, amit érdemes megnézni!
A verseny alatti lelátó már kora reggel zsúfolásig megtelt emberekkel a Tang szekta előző fordulóban nyújtott elsöprő teljesítménye miatt. A nézők már megbeszélték egymás között a mérkőzést. A Tang szekta volt a torna sötét lova jelenleg, így természetesen ők lettek a fő beszédtéma.
Bementek a várkozó helyre, és a lugas elzárta az égből alászálló enyhe szitálást. A társalgót több lélekeszközzel szerelték fel, amelyek fűtésként működtek, és belépéskor meleg levegő áradt feléjük. A légkör mérsékelten meleg és meglehetősen kényelmes volt.
A meleg azonban nem tartott sokáig, és a Tang szekta csapattagjai kezdték érezni az egyik oldalról érkező hideghullámokat.
A Nap-Hold Birodalmi Lélekmérnöki Akadémia csapata Xiao Hongchennel az élen bámulta őket. A szemük olyan volt, mint a jeges pengék, mintha szét akarnák vágni a Tang szekta csapatát.
Xu Sanshi megvetően elhúzta a száját, és mindkét kezével középső ujjat mutatott.
Xiao Hongchen szeme résnyira szűkült, jobb keze pedig egy vágó mozdulatot tett a nyaka előtt.
— Vesztesek — morogta megvetően Xu Sanshi. Már nem nézett rájuk, és leült a többi csapattaghoz.
——
A Tang szekta meccse volt a nap első meccse, hiszen az utolsót megnyerték. A Nap-Hold Birodalom csapata a második szakaszba szorult.
A Shrek Akadémia csapata is megérkezett. Még mindig Wang Qiu’er vezette a csapatot, de legidősebb nűvérük, Zhang Lexuan nem volt sehol. Senki sem tudta, hová tűnt el.
— Dong’er vívja az első összecsapást — mondta Huo Yuhao halvány mosollyal az arcán.
Mindenki meglepetten nézett rá. Huo Yuhao ismét elmosolyodott, és azt mondta:
— Utána Xiao Xiao következik. Női harcosainkkal harcolunk ma, és mindenki két összecsapást fog vívni, ha sikerül legyőznie az első ellenfelét. Közvetlenül ezután kérni fogjuk a csoportcsata kezdetét. A bajnokság kezdete óta nem vívtunk elég csoportcsatát, ellenfeleink pedig csak erősödni fognak. Megragadjuk az alkalmat, hogy gyakoroljunk.
Mindenki nevetett és mosolygott, miközben hallgatta Huo Yuhao szavait. Nyilvánvaló volt, hogy Huo Yuhao egyáltalán nem tart a Tisztajáde szektától és gyakorlásként kezelte őket. Önbizalma a képességeiből fakadt. Annak ellenére, hogy Bei Bei nem volt ott velük, mégis sikerült rákényszeríteniük a Nap-Hold Birodalom csapatát, hogy beismerjék vereségüket az előző fordulóban. Ez az eredmény mindenki önbizalmát növelte. Mindenki a Shrek Akadémiáról érkezett, és mindegyikük a legjobb lélekmesterek közé tartozott. Joguk volt ahhoz, hogy ilyen önbizalommal rendelkezzenek.
A Tisztajáde szekta csapatának tagjai ekkor érkeztek meg a váróba. Egy hosszú köntösbe öltözött személy lépett be egy kúpos bambuszkalappal a fején. Nehéz volt megállapítani, hogy férfi vagy nő. A ruhái szélesek és túlméretezettek voltak, és elég nagyok ahhoz, hogy eltakarják a testét. Ez a személy rendkívül titokzatosnak tűnt.
Nagyjából egy tucat ember követte őt szorosan. A főcsapat tagjai elöl helyezkedtek el, míg a tartalékcsapat tagjai hátul haladtak.
A Tisztajáde szekta csapatruhája halványsárga színű volt. Nagyon szemet gyönyörködtető összképet alkottak.
A Tisztajáde szekta társasága előtt sétáló személy egy pillanatra megállt, és Huo Yuhao felé fordult. Talán érezte, hogy a Tang szekta figyeli őket. Kísérteties és hideg légkör hullámzott Huo Yuhao felé minden figyelmeztetés nélkül. A megfélemlítő nyomást borotvaéles légkör töltötte be, és még a levegő is mintha halványan recsegett volna, mintha szétszakadna.
Egy magas alak állt fel Huo Yuhao előtt, anélkül, hogy megvárta volna, hogy reagáljon. Ez az ember csak állt ott, de olyan érzést adott, hogy mindjárt kettéosztja az eget és a földet. Ennek a személynek a szeme összpontosított, és azonnal eloszlatta azt az éles légkört, amely a Tisztajáde szekta csapatvezetőjéből áradt. A kardszándék áradt át a levegőben, és az egész vendégszobát azonnal ellenségeskedéssel és gyilkossági szándékkal töltötte meg.
Nem volt kérdés, hogy a kardmániás, Ji Juechen volt az, aki Huo Yuhao előtt állt.
Régóta itt voltak, de Jing Ziyan és ő sem talált senki mást Nan Qiuqiu kivül, akivel összeütközött volna. Végül is a Tang szektához tartoztak, így minden tőlük telhetőt meg kellett tenniük, hogy ne okozzanak bajt nekik.
De valaki megpróbálta provokálni őket a verseny alatt. Ji Juechen már nem tudta visszatartani magát, és a sokáig elfojtott kardszándék gejzírként tört elő.
Különös jelenet jelent meg a vendégszobában: szinte az összes lélekmester a vendégszobában elengedte harcias lelkét, hogy visszavágjon Ji Juechen kardszándéka ellen.
A kardszándék továbbra is könyörtelenül hömpölygött a teremben, és mindenki úgy érezte, hogy a következő pillanatban ez a kardmániás megüti őket!
— Ji testvér — emlékeztette gyengéden, Huo Yuhao.
— Ji Juechen?! — harsant fel fülsiketítő kiáltás. Ez a hang Xiao Hongchené volt.
Ji Juechen, Jing Ziyan és a többiek már előzüleg is jelen voltak, de Xiao Hongchen és nővére egész idő alatt túlságosan Huo Yuhaóra és a többiekre koncentrált. Ráadásul nem ismerték annyira Ji Juechent és Jing Ziyant. Xiao Hongchen végül felismerte őt, miután Ji Juechen szabadjára engedte jellegzetes megfélemlítő kardszándékát.
— Ji Juechen! Megszöktél, és csatlakoztál a Tang szektához? — üvöltötte Xiao Hongchen, miközben a fogát csikorgatta.
Ji Juechen a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit. Jing Ziyan nem bírta tovább, és így vágott vissza:
— Te ezt szökésnek nevezed? Miért dramatizálod túl? Miután elhagytuk az akadémiát, csatlakoztunk egy szektához. Azt akarod mondani, hogy tartozunk valamivel a Naphold Birodalom Császári Lélekmérnök Akadémiának?
— Te…
— Mi történik? Húzzátok vissza a harci lelketeket! Azt akarjátok, hogy diszkvalifikáljalak benneteket? — szakította meg egy ragyogó hang a feszültséget, és ugyanaz a személy jelent meg, aki aznap a Nap-Hold Birodalom csapata és a Tang szekta mérkőzésének bírójaként működött: a kilencedik osztályú lélekmérnök, a Megtörhetetlen Douluo! Erőteljes légkör áradt ki a testéből, és erőteljesen elnyomott minden feszültséget és zavart a várakozóban.
A tanárok általában nem léptek be ide. Ezért itt mindenki versenyző volt. Mindenki sokkal nyugodtabb lett, amikor megjelent a félelmetes Titulus Douluo.
Mindenki visszavonta harci lelkét. Ji Juechen csak hidegen rápillantott Xiao Hongchenre, mielőtt leült Jing Ziyannal.
Xiao Hongchen arca ijesztően sötét és komor volt. Szemei résnyire csukódtak, és senki sem tudta, mire gondol. Fekete arca elég volt ahhoz, hogy megjelenítse azt a rendkívüli dühöt és haragot, amit most érzett.
A Tisztajáde szekta csapatvezetője is leült, mintha mi sem történt volna. Hihetetlenül nyugodtnak és higgadtnak tűnt.
Zheng Zhan alaposan megvizsgált mindent, mielőtt távozott. Közvetlenül a verseny színpadára lépett; ma megint ő volt a bíró!
Huo Yuhao halványan összevonta a homlokát. Ez a Titulus Douluo, egy kilencedik osztályú lélekmérnök a Tang szektát célozza meg? Már megint ő! De elég tisztességesnek tűnik…
—–
Az idő lejárt, és Zheng Zhan ragyogó és éles hangja az aréna minden sarkába eljutott.
— A körmérkőzés második meccse… a Tang szekta a Tisztajáde szektával szemben! Versenyzők, kérem, lépjenek be a váróterületeikre, és készüljenek fel a csatára. Az egyetlen kiesési kör első versenyzője közvetlenül a színpadra léphet.
A Tang szektából mindenki felállt egymás után. Wang Dong’er meglökte Huo Yuhaót, és mindenki elindult a váróterülete felé.
A Tisztajáde szektából hét ember állt fel. Hat ember vette körül titokzatos csapatvezetőjüket, miközben a túloldalon lévő várakozóhelyük felé haladtak. A légkör azonnal feszültté és ellenségessé vált, amint elhagyták a vendégszobát.
Wang Dong’er kinyitotta az esernyőjét, és megvédte magát és Huo Yuhaót az enyhe szitálás ellen. Huo Yuhao megfordította a fejét, és a Tisztajáde szekta irányába pillantott. Úgy tűnt, a Tisztajáde szekta csapatvezetője is őt figyeli, de a kúpos bambuszkalapjáról lógó fátyol miatt a tekintetük nem találkozott közvetlenül. Huo Yuhao azonban érzett valamit a szívében.
Mindkét fél gyorsan belépett a saját váróterébe. A várakozóhelyeken nem volt lugas, amely megvédte volna őket az esőtől, így mindenki az esernyőjét használta. Wang Dong’er átnyújtotta az esernyőt Na Nának, mielőtt a lábával a földre koppintott, és finoman a versenyszínpadra ugrott.
A távolban lévő közönség kiáltozott, amikor felugrott a színpadra. Mindenki mást kiabált, de mindannyian gúnyolták őt. Nyilvánvaló volt, hogy a Tang szektának ezt a hatalmas versenyzőjét, aki legyőzte a Nap-Hold Birodalom két csapattagját, egyáltalán nem fogadták szívesen. Annak ellenére, hogy Wang Dong nagyon jóképű volt, ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a közönség szívében érzett megvetést.
A Tisztajáde szekta első versenyzője alacsony és heves megjelenésű fiatal volt. Nem volt kövér vagy sovány, de csak körülbelül egy méter hatvan centiméter magas. Mozdulatai rendkívül mozgékonyak voltak, de kissé illetlennek tűnt.
Mindkét versenyző gyorsan a korábban megjavított versenyszínpad közepére állt, egymással szemben.
Zheng Zhan kettőjük közé pillantott. Nem olyan volt, mint a többi bíró, és olyan érzés volt, mintha a torna versenyzőira próbálna emlékezni. Lehalkította a hangját, és így szólt:
— Mutatkozzatok be.
— Wang Dong, a Tang szektából.
— You Chen, a Tisztajáde szektából.
Zheng Zhan bólintott, és így szólt:
— Biztos vagyok benne, hogy tisztában vagytok a versenyszabályokkal, ezért nem ismétlem meg újra. De ne feledjétek, ez csak egy verseny, és nem élet-halál harc. Mindkettőtöket a szüleitek neveltek fel, és csak egyszer élhettek. Aki meg akarja ölni az ellenfelét, ne hibáztasson, amiért kizárom a versenyről. Értitek?
2.
— Értem — nyugtázta egyszerre Wang Dong’er és You Chen.
Wang Dong’er azóta figyelte ellenfelét, amióta a színpadra lépett. Tisztán érezte az ellenségeskedést ellenfele szemében, és nem volt kérdés, hogy ez az ellenségeskedés az előző forduló eredményéből fakadt. A Tisztajáde szekta végül is Sugárzó Városból származott, és minden bizonnyal barátságosan viszonyul a Nap-Hold Birodalom csapatához.
És akkor mi van?
Wang Dong’er kissé felemelte az állát. Magasabb volt, mint You Chen, és ezért úgy tűnt, lenézi őt.
You Chen hideg pillantást vetett rá. Azonnal megfordult, és elindult a színpad másik széle felé.
Wang Dong’er megfordult, és a saját oldalára ment. Kiszélesítették lépéseiket, és megérkeztek a saját sarkaikba, miközben felkészültek a csatára.
Zheng Zhan jobb kezét a magasba emelte. Miután látta, hogy mindkét fél készen áll és a helyén van, erőteljesen lelendítette a karját, és felkiáltott:
— Kezdés!
Mindketten mozogni kezdtek, amint leereszkedett a karja. Wang Dong’er a földre koppintott a lábával, és olyan könnyűnek tűnt, mint mindig, ahogy előrerohant. Sugárzó Pillangóistennője szárnyai a háta mögé nyúltak, miközben lélekgyűrűi egyszerre csillogtak vakítóan. Halvány aranyfény borította be azonnal az egész testét.
Wang Dong’er sokkal óvatosabb volt ma az előző fordulóból tanult fájdalmas lecke után. Soha nem adná meg az esélyt ellenfelének, hogy lesből támadja, bármi is történjen.
You Chen felemelte a karját az oldaláról, és két fénysugár villant el mellette, mielőtt mindkét kezében megjelent egy tüskeszerű fegyver. Egyszerre emelkedett ki testéből két sárga és három lila lélekgyűrű.
A Tisztajáde szekta lélekmérnökökből állt, így Wang Dong’er nem becsülné alá ellenfelét a nem optimális lélekgyűrű-kombinációja miatt.
You Chen teste és lélekgyűrűi hirtelen kissé halvánnyá váltak. Utóképek nyomát hagyta a nyomában, ahogy előrelendült, és több tíz métert tett meg egy lépéssel.
Micsoda hihetetlen sebesség! Meglepő módon nem olyan lélekmérnök volt, aki a lélekerő növelésére összpontosított volna, hanem gyorsaság típusú lélekmester volt.
Wang Dong’ernek bőséges harci tapasztalata volt. Meglepte, de ez egyáltalán nem lassította le a reakcióit. Bal lábával a földhöz csapott, és körbe forgott, mintha táncolni készülne. Szárnyai két hatalmas pengévé változtak, és az ellenfele kezében lévő tüskék felé hasadtak, amelyek egyértelműen lélekfegyverek voltak.
— Ding, ding! — hallatszott két élénk, éles hang. Két sárga kör hullámzott a levegőben, és Wang Dong’er a következő pillanatban felgyorsult, ahogy lábmunkája hihetetlenül összetetté és titokzatossá vált, ahogy kikerülte You Chen támadását.
A jobban látók rájöttek, hogy Wang Dong’er szárnyain két kis lyuk van. Gyorsan mozgott, és minden tőle telhetőt megpróbált elfedni ezt a tényt, de egyértelmű volt, hogy ebben az ütközésben ő került hátrányba.
“Erőteljes támadóképesség. Ezek a tüskék alkotják a lélekeszközök teljes fegyvertárát. Ez egy igazi gyorsaság típusú lélekmérnök jele” — bólintott könnyedén Zheng Zhan, miközben magában gondolkodott. Nagyon lenyűgözte a Tisztajáde szekta versenyzője, aki egy nagyon koncentrált és egyedülálló úton fejlődött. Azoknak a lélekmestereknek, akik valamivé akartak válni, teljességükben meg kellett mutatniuk legnagyobb erősségeiket; ez volt az egyetlen módja annak, hogy kitűnjenek a többiek közül, csak így válhattak erősebbé.
Wang Dong’er is meglepődött egy kicsit. Szárnyai kemények voltak, és a gyors reakciói mellett lehetővé tették számára, hogy rövid időn belül elterelje ezeket a tüskéket. Különben ellenfele tüskéi valószínűleg egyenesen a testébe szúrtak volna.
Wang Dong’er korábban vereséget szenvedett a csatában, de ez volt az első alkalom, hogy harci lelke sérült. A harci lelkek a lélekmester testének részei voltak, és nem számított, hogy a lélekmestereknek szörny- vagy eszközlelkük van. A lélekmester harci lelkét ért sérülések kétségtelenül érintenék a lélekmester saját testét. Ebben a pillanatban a lélekerő Wang Dong’er testében kissé rendetlenné és szervezetlenné vált.
Wang Dong’er belül tele volt csodálattal. Pont úgy történt, ahogy Huo Yuhao mondta: egyáltalán nem volt egyszerű egyik csapat sem, amely be tudott jutni a körmérkőzésbe.
De ez volt az egyetlen gondolat, ami megfordult a fejében. You Chen egyszerűen túl gyors volt – a harmadik lélekgyűrűje felgyulladt, amikor Wang Dong’er kikerülte a támadást, és teste a következő pillanatban szétesni látszott, ahogy a hihetetlen gyorsaságából felbukkanó utóképek hirtelen valóságossá váltak. Alakja hét egyforma klónra szakadt szét, amelyek egyszerre vették körül Wang Dong’ert. Minden túl gyorsan történt, és Wang Dong’ernek akkor sem volt esélye kitérni, ha akarta volna. Körülvették és csapdába esett.
De Wang Dong’er lélekcsászár volt, egy lélekcsászár a Shrek Akadémiáról. Nem tartozna az akadémia következő generációs elitjéhez, ha megzavarná ellenfele sebessége.
Wang Dong’er negyedik lélekgyűrűje megcsillant, amikor ellenfele és annak árnyéka elkezdte körülvenni. Egy gyönyörű sárga fénykör jelent meg a földön, testével a közepén. Wang Dong’er egyáltalán nem mozdult, miközben ellenfele és az árnyéka bezárult rá, csak lehunyta a szemét, mintha a fülével hallgatna valamit. Egyszerre tette össze a kezét a mellkasa előtt, ahol egy fénygömb kezdett összesűrűsödni.
A hét kép befelé ívelt, mielőtt villámcsapásként kipattantak volna. You Chen reakciója valóban gyors volt. Pont akkor, amikor hét képe kirobbant, egy gigantikus, több mint két méter magas fényoszlop emelkedett az égbe Wang Dong’errel a közepén: a Hatszög-tömb! Ez a lélekkészség félelmetes támadó és irányító képességekkel rendelkezik, de megkövetelte, hogy megjósolja ellenfele támadásait és mozdulatait.
Éppen nem dolgozott együtt Huo Yuhaóval, de még mindig olyan erős volt, mint eddig.
Úgy tűnt, You Chen nem tudja túl sokáig fenntartani ezt a hét képet. Hét képe kipattant, és azonnal összeesett, és ekkor látta, hogy egy fénylapát elhomályosulni látszott a feléje száguldó.
Wang Dong’er harmadik lélekkészsége, a Pillangóistennő Metszés.
Pillangóistennő Metszés nem volt koncentrált támadás. Száznyolc könnyű pengére tagolták, és olyanok voltak, mint egy hatalmas háló Wang Dong’er irányítása alatt, ami You Chen felé tartott.
You Chen robbanásszerűen visszavonult. Ilyen időben az egyetlen módja annak, hogy elkerülje ezt a támadást, az volt, hogy hátrafelé mozdul. You Chen hihetetlen gyorsasággal és kiemelkedő támadóképességekkel rendelkezett, de védekező ereje egyáltalán nem volt lenyűgöző. Nem volt hajlandó megkockáztatni, hogy ellenfele megüti. Az igazság az volt, hogy You Chen egy bérgyilkosra hasonlított, és ő volt a legügyesebb abban, hogy elrejtőzzön a sötétben, majd kitörjön, hogy végzetes csapást mérjen ellenfelére.
Ez azonban végül is egy torna volt, és nem tudta elbújni a versenyszínpadon. Újabb utóképek nyomát hagyta maga után, ahogy nyaktörő sebességgel hátrafelé rohant.
Wang Dong’er nem üldözte, ehelyett egyszerű mozdulatot tett a kezével, mintha felemelne valamit.
You Chen egész idő alatt a mozgását figyelte. Miután a lány felemelte a kezét, a férfi szinte ösztönösen átlósan elpattant, mint egy hal.
Egy aranyoszlop jelent meg az ösvényen, amely felé menekülni próbált – ez egy másik Hatszög-tömb volt. You Chen reakciója gyors volt, de Wang Dong’er ítélete rendkívül pontos volt. Ez az egyszerű mozdulat elsöpörte két utóképét, és You Chen teste megremegett. A légköre egy kicsit gyengébbnek tűnt, mint korábban, majd megnézte, ahogy Wang Dong’er kezei ismét felemelő mozdulatot tesznek.
A Hatszög-tömb egyszerre volt erőteljes támadó és irányító készség. Ennél is fontosabb, hogy ez egy félelmetes képesség volt, amelyet újra és újra el lehetett szabadítani. A Hatszög-tömb volt Wang Dong’er negyedik lélekképessége, és ez egy ötezer éves lélekképesség volt. Csak a felszínen nem úgy nézett ki.
You Chen ledöbbent, amikor látta, hogyan emeli fel másodszor a kezét, és azonnal oldalra ugrott. Látta azonban a ravasz és agyafúrt mosolyt Wang Dong’er arcán, ahogy vízszintesen lecsapott, és a lány kezei hirtelen megálltak a levegőben. A következő pillanatban You Chen már csak nézhette, amint teste nekiütközik egy aranysugárnak, amely éppen az ég felé emelkedett.
You Chen testéből habozás nélkül azonnal kitört egy aranyréteg. Nem merte hagyni, hogy Wang Dong’er Hatszög-tömbje hozzáérjen. A Naphold Birodalom Császári Lélekmérnök Akadémia nem rendelkezett kizárólagos jogokkal a Legyőzhetetlen Védőpajzs használatára; a Tisztajáde szektának is volt néhány. Azonnal beburkolta a Hatszög-tömböt, amikor elengedte a Legyőzhetetlen Védőpajzsot.
You Chen bánkódott a lélekereje miatt, amely gyorsan kimerült. Lábával a földet ütögette, és felgyorsult annyira, amennyire csak tudott. Ezúttal kilenc utóképet hagyott, miközben egyenesen Wang Dong’er felé vetette az irányt. Fel akarta használni azt a kevés időt, amelyet a Legyőzhetetlen Védőpajzs nyújtott, hogy Wang Dong’ernek egy sorozatot adjon a legfélelmetesebb támadásaiból. Csak így volt esélye a győzelemre!
Wang Dong’er mozogni kezdett, amikor megjelent a harmadik Hatszög-tömbje. Sugárzó Pillangóistennőjének szárnyai erőteljesen csapkodtak, és a levegőbe lökték. A Pillangóistennő Fénye meteorzáporként tört ki, és hihetetlenül gyors ellenfele felé zuhogott.
Ugyanakkor egy nehéz ágyú jelent meg a kezében… egy lélekágyú! Az ezüstfehér ágyúnak nagyon elegáns vonalai voltak, csöve pedig rendkívül nagy. Az egész ágyú körülbelül másfél méter hosszú volt, az ágyú szája pedig lenyűgöző húsz centiméter széles. Wang Dong’er a vállára vette, és úgy nézett ki, mint egy erőszakos szépség.
You Chen valóban rendkívül gyors volt. Minden erejével igyekezett kikerülni a Pillangóistennő Fényének támadásait. A Legyőzhetetlen Védőpajzs aktiválásával a Pillangóistennő Fénye természetesen nem bánthatta, de ezek a fények nagymértékben akadályozhatták előrehaladását. Jelentősen lelassulna, ha hagyná, hogy akár egy sugár is hozzáérjen.
You Chen egyértelműen meg tudta állapítani az előző néhány ütközéseikből, hogy ez a hatgyűrűs lélekcsászár a Tang szektából hihetetlenül erős volt. Lelkiereje több mint egy osztállyal magasabb volt az övénél, és ezt a csatát határozottan elveszítené, ha engedné, hogy visszanyerje egyensúlyát. Módszere kockázatos, de egyértelmű volt, hogy a Legyőzhetetlen Védőpajzs volt az utolsó esélye a győzelemre.
Egyre közelebb jött Wang Dong’erhez. Nem habozott tovább, és ötödik lélekgyűrűje kigyulladt, ahogy a két tüske a kezében ijesztő fehér fénnyel ragyogott. A tüskékből kiálló fények körülbelül fél láb hosszúak voltak, és hihetetlenül élesek, ahogy fütyültek a levegőben.
3.
Ezek nagyfrekvenciás rezgő tüskék voltak, és egyáltalán nem volt bennük semmilyen elem. Ez a támadás nagyfrekvenciás rezgéseken alapult az erőteljes pusztító erő érdekében, és az volt a célja, hogy szembeszálljon Wang Dong’er támadásával, amelyet az előző körben használt. Nem a Tang szekta volt az egyetlen, aki megfigyelte és elemezte ellenfeleit – a Tang szekta kiemelkedő teljesítménye azt jelentette, hogy minden ellenfele vizsgálta és elemezte őket.
You Chen a lábával a földre koppintott, és kilenc utókép követte őt, ahogy ötödik lélekgyűrűje kigyulladt, és egymás után beleolvadt a testébe. Úgy tűnt, You Chen teste átlátszóvá válik ebben a pillanatban, és úgy tűnt, hogy kísértetté változott, miközben a sebessége robbanásszerűen megnőtt. Legyőzhetetlen Védőpajzsának kisugárzása a lehető legmagasabb szintre emelkedett, és teste mintha beilleszkedett volna a tüskéibe, ahogy villámcsapásként csapott Wang Dong’er felé.
A Kísérteti Lándzsa. Harci lelke hasonló volt Na Naéhoz, de nem voltak teljesen egyformák. Na Na harci lelke a fizikai támadások elkerülésére specializálódott, így harci lelke más utat járt be – harci lelkét használta fel sebességének és pusztító képességének fokozására. You Chen ötödik lélekképessége volt a legerősebb támadása, és még a hétgyűrűs Lélek Bölcsek sem éreznék jól magukat, ha szemből szembe néznének vele, amikor egy pár hatodik osztályú lélekeszközt használt egyszerre.
Erőteljes lélekerő-hullámok törtek ki körülötte abban a pillanatban, és a levegő körülötte szétszakadni látszott, ahogy áthatolt rajta. Vékony, finom repedések jelentek meg folyamatosan körülötte.
Wang Dong’er olyan hatalmas fenyegetéssel szembesült, hogy az élete forgott kockán, de elmosolyodott. Igen, mosolygott, és ez egy nagyon laza mosoly volt.
A következő pillanatban mindenki erőteljes robbanást hallott.
A Wang Dong’er vállán lévő nehéz ágyú felrobbant, és erős ezüstfény robbant a levegőben – lökésbomba volt. Nem, pontosabban fogalmazva, ez egy lökésbomba és egy repeszbomba kombinációja volt. A robbanásból származó hihetetlen erő akadályozta ellenfelét, és egyben nyílként lökte hátra Wang Dong’er testét.
A Kísérteti Lándzsa robbanásszerű sebessége egyszerűen túl gyors volt. Annak ellenére, hogy You Chent visszalökte a lökésbomba, még mindig egy ütéssel gyorsabb volt, mint Wang Dong’er hátrafelé irányuló lendülete a lélekágyú visszarúgásától. Éppen utol akarta érni őt.
Wang Dong’er halványan elmosolyodott, miközben visszahúzta a szárnyait. Fekete fény villant át a jobb kezén, és megjelent egy kalapács. Ez a kalapács mindenhol fekete volt, de egyáltalán nem volt szemet gyönyörködtető. Azonban az egész légkör sokkal ünnepélyesebbnek és súlyosabbnak tűnt, amikor ez a kalapács megjelent.
Wang Dong’er lába alól sötét fénykör emelkedett ki, és a következő pillanatban maga elé csapta a kalapácsot.
— Ding! — Wang Dong’er teste még egyszer felgyorsult, ahogy hátrarepült az ütközés fényes gyűrűje között. Halványan megremegett, mielőtt visszatért a normális kerékvágásba, miközben a Kísérteti Lándzsa leggyorsabb szúrása már véget ért. A Kísérteti Lándzsa sebessége zuhant, és You Chen csak nézte, ahogy Wang Dong’er kirepül, és eltávolodik tőle.
Ez… milyen képesség ez? Harci ikerlelkek? You Chen meg volt döbbenve, és semmi másra nem tudott gondolni. Utána nézte, ahogy Wang Dong’er elbűvölő teste félúton megpördült, amikor megérintette a földet, és hirtelen dobott. A kezében lévő fekete kalapács kirepült, ahogy forgott a levegőben, és közvetlenül érte jött. Kinyitotta a kezét az oldala mellett, és egyidejűleg felemelő mozdulatot végzett.
You Chen Legyőzhetetlen Védőpajzsa eltűnt, és éppen az ötödik lélekképességét használta. Ez egy kínos pillanat volt. Már befejezte az előző lépését, de még nem állt készen a következőre.
Tudta, hogy ezt a viadalt semmiképpen sem nyerheti meg. Az egyetlen dolog, amit most tenni akart, az volt, hogy a lehető legtöbb időt késleltesse, és minél többet elfogyasszon ennek a lélekcsászárnak a lélekerejéből.
You Chen ki akarta kerülni ezt a támadást, de heves félelmére rádöbbent, hogy bal és jobb oldalán arany fénykörök jelentek meg. Ezek az arany fénykörök két méter átmérőjűek voltak, és valójában még egy volt mögötte. Ez azt is jelentette, hogy abban a pillanatban nem mert balra, jobbra vagy hátrafelé kitérni. A habozásnak ez a pillanata kellett ahhoz, hogy az a fekete kalapács megérkezzen eléje.
You Chennek nem volt más választása, mint felemelni a tüskéit, és szembenézni ezzel a kalapáccsal.
Wang Dong’er szája sarka gúnyos mosolyra görbült.
— Nem Wang Qiu’er az egyetlen, aki erős – én is az vagyok.
— Bumm! — harsant fel heves robbanás, és You Chen testét lehetett látni, amint a levegőben száguldott. A mögötte lévő Hatszög-tömb felugrott az ég felé, ahogy hátrarepült, és a tömb a fényébe ragadta, és fellőtte az égbe.
Wang Dong’er fekete kalapácsa visszakerült a kezébe. Két éles tüskét szúrtak a földbe, ahol korábban You Chen volt.
A Tiszta Ég Kalapács, a világ első számú eszközlelke!
A Tiszta Égbolt Kalapács tiszta erő típusú eszközlélek volt, és több mint tízezer évvel ezelőtt a világ hat legerősebb harci lelke közé sorolták. A Tiszta Ég Kalapács volt Wang Dong’er második harci lelke, és ebben rejlett az igazi ereje.
Nem You Chen volt az egyetlen, aki megdöbbent, amikor szemtanúja volt Wang Dong’er Tiszta Ég Kalapácsának és a vele együtt megjelenő fekete lélekgyűrűnek. Maga Huo Yuhao is meglepődött; még ő sem tudta, hogy Wang Dong’er lélekgyűrűt adott a második harci lelkéhez. Sikerült legyőznie ellenfelét anélkül, hogy felhasználta volna Tiszta Ég Kalapács lélekképességét.
Ez tiszta hatalom volt – ez volt a Shrek Akadémia lélekcsászárának ereje!
— Álljon meg! — jelent meg Zheng Zhan időben Wang Dong’er előtt, hogy megakadályozza őt abban, hogy üldözze ellenfelét. You Chen teljes egészében a Hatszög-tömb irányítása alatt állt, és lelkereje riasztó sebességgel fogyott el, miközben úgy tűnt, esélye sem volt kitörni belőle. Ennek a viadalnak vége volt.
— A Tang szekta győzött az első körben — jelentette be jogosan Zheng Zhan a viadal eredményét. Wang Dong’erre pillantott, és a szemében valami különös tisztelet áradt.
— Te… a Tiszta Ég szektából jöttél? — kérdezte halkan Zheng Zhan.
Wang Dong’er rápillantott. Soha nem volt barátságos senkivel a Nap-Hold Birodalomból.
— Tehát a Nap-Hold Birodalom is tud a Tiszta Ég szektáról.
Zheng Zhan érezte ellenségességét. Kicsit elkeseredett lett, amikor így válaszolt:
— Miért ne tudna a Nap-Hold Birodalom a Tiszta Ég szektáról? Nem számítottam arra, hogy meglátom valakinek a leszármazottját, akit ismerek. Ismerek valakit a Tiszta Ég szektából, és ő rangidősöm. Erről a torna után fogunk beszélni.
Wang Dong’er arckifejezése sokkal melegebb és ellazultabb lett, amikor meghallotta, hogy Zheng Zhan ismer valakit a Tiszta Ég szektából. Bólintott a fejével, miközben elővett egy tejüveget, hogy feltöltse lélekerejét.
Wang Dong’er győzelme az első összecsapáson nem volt olyan egyszerű. Sokkal erősebb volt ellenfelénél, de egyáltalán nem szerette You Chen képességeit. You Chen a szélsőséges támadásra összpontosított, és az asztalok megfordultak volna, ha egyetlen hibát is elkövet, és hagyta volna, hogy ellenfele lesből támadjon rá. Ez volt az oka annak, hogy Wang Dong’er nem akart több esélyt adni neki – hajlandó volt felfedni második harci lelkét, hogy a lehető leggyorsabban befejezze a csatát.
A Hatszög-tömb véget ért, és You Chen a földre zuhant. Egész teste megperzselődött és feketére égett Wang Dong’er Fénytüzétől, és rettenetesen rossz állapotban volt. Elsöprően súlyos sérüléseket azonban nem szenvedett, csak leugrott a színpadról, miután félelmetes pillantást vetett Wang Dong’erre.
Wang Dong’ernek nem tetszett a harci stílusa, de a harcmodora sem. A Hatszög-tömbök, amelyek bármilyen pozícióban megjelenhetnek, okozták ellenfelének a legnagyobb fejfájást, és ez az érzés csak súlyosbodott, miután egy Hatszög-tömb beburkolta, és belekóstolt abba, hogy mit tehet – annyira fájdalmai és kínjai voltak, hogy szeretett volna meghalni. A Hatszög-tömb birtokolta a félelmetes Fénytüzet, amely megégethette Wang Dong’er ellenfeleit, és hihetetlen korlátozó képességeket is tartalmazott. A Hatszög-tömb belsejében találni olyan volt, mint egy mocsárba belépni. You Chen művelési rangja eleve alacsonyabb volt, mint Wang Dong’eré, és lehetetlen feladatnak tűnt, hogy megszökjön a Hatszög-tömbből.
— Következő — fordult Wang Dong’er a Tisztajáde szekta tábora felé, és a tekintete hidegen siklott a titokzatos csapatvezetőjük felé. Ez a fickó fenyegetően támadt Huo Yuhaóra. Már egy ideje palackozta dühét emiatt, és nagyon örülne, ha a csapatvezetőjük felugrana a színpadra, hogy kihívja őt.
A Tisztajáde szekta csapatvezetője azonban rendkívül nyugodtnak tűnt, és a csapata többi tagja is az volt. Úgy tűnt, nem nagyon érintette őket az első összecsapásban elszenvedett vereség.
A Tisztajáde szekta csapatvezetője mozdulatlanul ült. Egyáltalán nem adott utasítást, de valaki más a Tisztajáde szekta várójából felállt, és egy villanással felugrott a színpadra.
Wang Dong’er egy pillanatra megdöbbent, amikor ez a személy a színpadra lépett. Ellenfele kissé furcsa volt – egész idő alatt lehajtotta a fejét, elbújt a többi csapattag közé, és nagyon igénytelen volt. Nyilvánvaló volt azonban, hogy bárkiben maradandó benyomást tud tenni.
Ennek a fiatalnak fehér bőre volt, és az arca borzasztóan sápadt és színtelen volt. Egész teste betegesnek és leépültnek tűnt, a haja pedig nem tekinthető hosszúnak. Különleges hajtermékekkel fésülte vissza a haját, és a haja fényesnek és tükröződőnek tűnt. Szeme világosbarna színű volt, és nagyon hidegnek tűnt. Teste kissé görnyedt volt, és nagyon magas, de nagyon sovány volt. A karjai különösen hosszúak voltak, mivel halványan imbolyogtak az oldala mellett. Ez a fiatalság hátborzongató és hideg érzést keltett mindenkiben attól a pillanattól kezdve, hogy színpadra lépett.
Ennek az embernek egyáltalán nem kellene sminkelnie magát, ha a Szentlélek kultusz táborában látnák.
Zheng Zhan a Tisztajáde szektából származó fiatalra meredt.
— Mutatkozzatok be!
— Wang Dong’er, a Tang szektából.
— Adler, a Tisztajáde szektából.
Ennek a fiatalnak furcsa hangja volt. Halk szavú volt, és a hangja rendkívül éles volt. Azonban nagyon férfias hangtónusú, ami ellentétben állt a testéből áradó hűvös és kísérteties légkörrel.
— Menjetek vissza a sarkokba, és készüljetek fel a csatára.
Wang Dong’er egyáltalán nem sietett. Még mindig egy tejüveget tartott a kezében, és ezt a rövid időt arra használta, hogy feltöltse a korábban elhasznált lélekerőt. Mindkét versenyző visszahúzódott a saját szélére, és egymásra meredt a verseny színpadán.
Wang Dong’er látása nem volt olyan éles, mint Huo Yuhao Lélekszemeé, de a szeme még így is viszonylag jó volt. Meglepetésére vette észre, hogy Adler szeme más színűvé vált, amikor messziről ránézett. Szemei eredetileg jéghideg világosbarna színűek voltak, de most már teljesen vörösek, és ijesztően – olyan érzés volt, mintha egy pillanat alatt friss vér szennyezte volna be a szemét.
— Kezdés! — lendítette lefelé a Megtörhetetlen Douluo, Zheng Zhan jobb kezét, jelezve, hogy elkezdődött a meccs.
A versenyzők egyszerre mozogtak. Adler könnyedén megkopogtatta lábával a földet, és úgy emelkedett a levegőbe, mintha meg se mozdult volna. Halvány vörös fény villant ki testéből, ahogy szárnyak jelentek meg a háta mögött – egy harci lélek, aki tudott repülni.
Hozzászólás a(z) Zsuzs0 bejegyzéshez Kilépés a válaszból