– Mikor ismerkedtünk meg? És hogyan?

– Tizenöt évvel ezelőtt – mondta Hua Yong –, Japánban.

Tizenöt évvel ezelőtt, Sheng Shaoyou tizenkét éves volt. Hua Yong valószínűleg…

Sheng Shaoyou összevonta a szemöldökét:

– Hány éves vagy most?

– Huszonhárom.

A francba! Négy évvel fiatalabb nálam?! Ez az átkozott kis hazudozós!

Szóval tizenöt évvel ezelőtt… Hua Yong csak nyolc éves volt?!

Sheng Shaoyou az arcát bámulta, és erősen próbálta felidézni, hol láthatta Hua Yongot, amikor tizenkét éves volt – de hiába.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt Sheng Shaoyou valóban gyakran tett üzleti utakat Japánba.

A japán biotechnológia régóta vezető szerepet játszott Kelet-Ázsiában. Ezekben az években Sheng Shaoyou jó néhány tehetséget csábított el a japán technológiai vállalatokból, és fokozatosan felépített egy elismert fiatal kutatócsoportot Jiang Huban.

A várva várt második generációs örökösként Sheng Shaoyou gyakran elkísérte a Sheng család üzleti delegációját a világ különböző részeire az iskolai szünetekben.

Japán az egyik gyakori úti célja volt.

De hiába próbálkozott, nem emlékezett rá, hogy valaha is találkozott volna Hua Yonggal.

Hua Yong régóta sejtette, hogy Sheng Shaoyou teljesen elfelejtette, mi történt akkoriban.

Bár sosem fűzött sok reményt Sheng Shaoyou emlékezőképességéhez, mégis hazugság lenne azt állítani, hogy nem csalódott, amikor a szeretett személy teljesen elfelejtette.

Hua Yong mégsem csüggedt el.

Mert kezdettől fogva tudta, hogy Sheng Shaoyou szeszélyes, feledékeny és senkit sem szeret.

De egyben kedves, gyengéd és makacsul lágyszívű is volt a kemény külső alatt.

Rendkívüli szeretetteljes volt szükség idején.

És Hua Yong mindez idő alatt apránként próbálta megváltoztatni őt.

Szándékosan rálépett azokra a taposóaknákra, amelyekre Sheng Shaoyou nem volt túl érzékeny. Például sütött olyan sütiket, amelyekről tudta, hogy Sheng Shaoyou nem szereti, és kínai stílusú reggelijt készített, annak ellenére, hogy jól tudta, hogy Sheng Shaoyou a nyugati reggelit részesíti előnyben.

Remélte, hogy Sheng Shaoyou lassan elkezd majd megváltozni miatta – hajlandó lesz engedni, kompromisszumot kötni – apránként.

Végül is a tolerancia a szeretet előjátéka.

Hua Yong halkan azt mondta:

– Általánosságban elmondható, hogy az Alfáknak csak kétféle érzésük van felém. Vagy le akarnak feküdni velem. Vagy lenéznek – de akkor is le akarnak feküdni velem. De ha csak egy ujjam is mozdítom, akkor is taníthatok nekik egy kis leckét. Emiatt gyorsan rájönnek, hogy már az is elég, ha így gondolnak rám, hogy isteni büntetést kapjanak.

Szeme lélegzetelállítóan szép volt. A fényben íriszeinek finom csíkjai káprázatos ragyogással csillogtak, amitől Sheng Shaoyou egy pillanatra elvesztette a figyelmét, miközben rábámult.

Hua Yong apró, gyengéd mosolyt küldött felé:

– De te más vagy. Amikor először találkoztunk, lenéztél, de meg is védtél.

– Sheng úr mindig is nagyon gyengéd volt.

Egy olyan családba született, mint a Beichao Holdings. Hua Yong már régóta hozzászokott azokhoz az emberekhez, akik gyengédnek tettették magukat, miközben elrejtették gonoszságukat és kegyetlenségüket.

De Sheng Shaoyou az ellenkezője volt. Kívülről keménynek és hidegnek tűnt. De belül lágy volt.

Hua Yong másodlagos nemi differenciálódása azon a nyáron történt, amikor betöltötte a nyolcadik évét.

A differenciálódás korai szakaszában rosszkedvű, szeszélyes volt. Egész nap homlokráncolással járt – mint egy állandó izgatottság állapotába került kis farkas.

De mivel túl feltűnő volt és gyönyörű külsejű, mindig sokan akadtak, akik nem ismerték valódi természetét, és a halált keresték.

Egy ilyen napon – egy nyomasztóan forró nyári délutánon – találkozott Sheng Shaoyouval.

A nyolc éves Hua Yong már régóta tudta, hogy apja tizenharmadik gyermeke. Apja, Hua Yanwuming, a Beichao Holdings tényleges irányítója hivatalosan csak hét gyermeket ismert el.

Születésétől fogva ő – a Tizenharmadik Fiatal Mester – szégyenfoltja volt a fiatal mester címének. A fiatal mesterek csoportjában a legkevésbé kívánt és legmegvetettebb törvénytelen gyermekként mindenki lenézte.

Így a lakoma közepén, amikor Hua Yongot egy sarokban egy csoport úgynevezett „igazi” fiatal mester vette körül, tökéletesen nyugodt maradt – már régóta hozzászokott az erőszakhoz, a fenyegetéshez és a zaklatáshoz.

Az utódok mindig öröklik szüleiktől a megvetés, a kirekesztés és a zaklatás képességét.

– Akartok valamit? – kérdezte a nyolc éves Hua Yong, kezeit zsebre dugva, arca nyugodt és kifejezéstelen volt.

A főkolompos egy magas, pufók kis Alfa fiú volt, aki arrogánsan azt mondta:

– Nem sokat. Csak arról beszélgettünk, hogy fiú vagy-e vagy lány.

Hua Yong:

– És mi közöd neked ehhez?

A magas, pufók kis Alfa fiú:

– Semmi. De tudni akarom.

A magas, pufók kis Alfa fiú egy kiemelkedő családból származott. Apja egész Japán legnagyobb akkumulátorgyártó cégét vezette. Hatalmas hátterének köszönhetően gyakorlatilag hűséges kísérőként uralkodott a mögötte húzódó négy kisebb Alfa felett.

– Te. – Mutatott egy vékony, izmos fiúra, aki egyértelműen idősebb volt a többieknél. – Húzd le a nadrágját nekem.

– É-én?

Akire rámutattak – az egyetlen béta volt a gyerekek között, és csak megtűrték maguk között.

Hua Yong édesanyjának félig japán vér csörgedezett az ereiben, és ez az útja Japánba azért történt, hogy elkísérje őt szülővárosába rokonlátogatásra. De akárcsak P országban, nem túl tiszteletreméltó háttere megnehezítette számára az eligazodást a kiváltságos második generáció társasági körében.

Kiemelkedő megjelenése ellenére Hua Yong temperamentuma jeges és megközelíthetetlen volt. Az emberekkel való bánásmódja mindig közvetlen és brutális volt. Szinte lehetetlen volt egy hozzá hasonló embernek barátokat szereznie. A P országban széles körben elterjedt volt a híre, hogy „ijesztő”. Az utóbbi években kevesen merték ilyen nyíltan provokálni.

De ez volt az első alkalom, hogy Japánba látogatott. És ezeknek a második generációs japánoknak a szemében csupán egy törékeny kis fehér nyúl volt hideg szemekkel és arrogáns viselkedéssel.

A sovány kis béta fiú habozott, majd közelebb lépett:

– Hé, ne erőlködj, oké? Mindenki csak egy gyors pillantást akar vetni és megerősítést nyerni.

– Mit kell megerősíteni? – kérdezte Hua Yong hűvösen. Tiszta, üvegszerű szemei obszcidián golyókként ragyogtak.

– Hogy megerősítsük, van-e péniszed vagy nincs! – a magas, pufók kis Alfa fiú hirtelen hangos, gúnyos nevetésben tört ki.

Nevetésére a többi fiú is felnevetett, és egy pillanatra a lakomakert sarka gyermeki kuncogás kórusától visszhangzott.

– És mi van, ha van? És mi van, ha nincs? – Hua Yong ott maradt, ahol volt, keze még mindig a zsebében. Japánul ugyanolyan folyékonyan beszélt, mint a P ország hivatalos nyelvét – olyan simán, hogy senki sem tudhatta, külföldön nőtt fel.

– Ha van ilyened, akkor levágjuk. – A magas, pufók kis Alfa fiú, aki a csoportot vezette, abbahagyta a nevetést, és az arcán lévő vigyor jelentősen elhalványult. – Még nem differenciálódtál, ugye? De a csontvázad és az arcod alapján valószínűleg Omega leszel. Az omegáknak csak le kell feküdniük, és várniuk kell, hogy a jövőben alánkfeküdhessenek. Arra a dologra itt előtted nem lesz szükséged. Akár le is vághatnánk.

– Ó? – Hua Yong kifejezéstelen arccal meredt rá. – Akkor te mivé differenciálódtál? – kérdezte könnyedén. – Alsóbbrendű Alfává? – Bíborvörös, finom ajkai halvány, gúnyos mosolyra húzódtak. – Anyám egyszer azt mondta: ha valaki előre tudja, hogy a gyermeke alsóbbrendűvé fog válni, jobb, ha születésekor a vécébe fojtják. Mert az alsóbbrendű egyenértékű a fogyatékossággal.

– Te!

– Rosszul mondtam valamit? – Hua Yong egyenesen ránézett. – Ha a helyedben lennék, inkább meghalnék, mint hogy egy haszontalan, alsóbbrendű Alfává váljak. Olyan nehéz ezt megérteni?

A magas, pufók kis Alfa arca dühösen vörösre változott. Egy ordítással előrelendült, és egyenesen Hua Yong arcába csapott.

Hua Yong könnyedén kikerülte.

Társaival ellentétben, akik gyakran lustálkodtak a harci órákon, Hua Yong kielégíthetetlen vággyal született, hogy a legerősebb, legyőzhetetlen erővé váljon. Így minden lehetőséget megragadott, hogy erősebbé váljon.

A magas, pufók kis Alfa minden erejét beleadta a lendítésbe, de csak a levegőbe csapódott. A kudarc dühtől eltorzult az arca. Lábával topogva felkiáltott:

– Mit álltok itt? Öljétek meg!

Hua Yong arckifejezése hideg maradt, de a tekintete elsötétült – mint egy lesben álló farkasé.

Most négy Alfa vette körül, akik mind magasabbak és szélesebb testalkatúak voltak nála – még az egyetlen béta is közöttük fél fejjel magasabb volt.

Hegyekként tornyosultak fölé, árnyékokat vetve, amelyek elnyelték a napfényt.

Hua Yong szeme nehéz és mély volt. Lassan kihúzta a kezét a zsebéből. A differenciálódás előtti szakaszából származó ingerlékenység ismét fokozódott – teste forró volt, furcsa energia és hő áradt a tarkójáról, és minden idegébe és csontjába behatolt.

Vékony verejtékréteg képződött az orra hegyén és a homlokán. Tökéletesen formált ajkai enyhén összepréselődtek. Szemöldöke sötét volt, szemei ​​nyugtalanító ragyogással csillogtak.

– Fogjátok le! Húzzátok le a nadrágját!

A kis Alfák csoportja feltűrte az ingujját, és közelebb húzódtak, lökdösve és megragadva Hua Yong vállát. A vezető ökölbe szorította a kezét, és meglendítette a karját, készen arra, hogy Hua Yong arcába csapjon.

Túlbecsülték magukat.

Hua Yong hűvösen bámulta ezeket az arrogáns, tudatlan kis fiatal mestereket, feltűrte az ingujját, és felkészült arra, hogy megtanítsa nekik egy leckét.

De ekkor váratlanul egy hangos, dühös hang harsant felette:

– Milyen átkozottul zajos!

Ez a vad, robbanékony kiáltás egy pillanat alatt elvágta a támadást.

Bár ezek az apró, fiatal mesterek arrogánsak és erőszakosak voltak, még mindig csak nyolc-kilenc évesek voltak. Amikor rajtakapták őket valakin, pánikba estek, és több fej egyszerre fordult feléjük, megriadva.

Egy hajlékony alak ugrott le a közeli cseresznyevirágfáról.

Egy feltűnően jóképű Alfa volt, úgy nézett ki, mint egy középiskolás diák, az este legdivatosabb egyedi öltönyében. Bár még csak tinédzser volt, széles válla és karcsú dereka arra az elkövetkező éveket jellemző lenyűgöző bájra és tekintélyt parancsoló megjelenésre utalt.

Hua Yong kezei visszacsúsztak a zsebébe. Megérezte valami kellemes, keserű narancs illatát, amelyet az alkohol melege fűtött.

A feromonális aroma fás utóízzel keverve olyan volt, mint a folyóvíz – lassan és nyugodtan áradt át forró testén, csillapítva a nyugtalanságot.

Hua Yong differenciálódási potenciálja rendkívüli volt. Feromonspecialistája szerint valószínűleg a közeljövőben egy szupermagas szintű Alfává fog differenciálódni.

És elméletileg csak az Omegák vonzhatják az Alfákat.

Ezért Hua Yong először azt gondolta, hogy az előtte álló fiú – aki elégedetlennek tűnt a zavar miatt – egy olyan Omega, aki nagyon kompatibilis vele.

De hamarosan rájött, hogy tévedett.

Csak amikor a másik személy odalépett hozzá, erősítette meg végül, hogy ez a feltűnően jóképű és ragyogó fiú egy S-szintű Alfa.

A nyolc éves Hua Yongot annyira elbűvölte a magas rangú Alfa feromonjának mámorító illata, hogy a légzése felgyorsult. Tágra nyílt szemekkel, pislogás nélkül bámulta a fiú arcát.

Ilyen vonzalmat még soha nem érzett.

– Ki a feneke vagy te?! Miért ütöd az orrod a dolgaimba!

A vezető, gyengébb kis Alfa csak ugatott, de harapás nem volt. Dühösen csapkodott és ordított, de a magas minőségű feromon jelenléte megfélemlítette – egyetlen lépést sem mert közelebb lépni.

– Ki vagyok én? – A fiú a fa törzsének támaszkodott, félig lehunyt szemmel, mintha még nem ébredt volna fel teljesen a szunyókálásból. A napfény átszűrte a leveleket, vibráló aranyfényt vetve arca sima, elegáns vonalaira.

Olyan jóképű volt, mintha most lépett volna ki egy divatmagazinból.

– Megzavartad a szunyókálásomat, és még mindig azt mered megkérdezni, hogy ki vagyok?

Hua Yong kábultan, teljesen elbűvölve nézett rá.

Még soha nem látott senkit ilyennek – ilyen büszkének, ilyen isteninek, mintha az égből szállt volna alá. Már egyetlen szó kimondása után is úgy érezte, mintha szívességet tenne neki.

– Sheng Shaoyou. – A fiú felemelte az állát, teljesen nyitott szemekkel, és kijelentette: – Ez annak a neve, aki mindjárt péppé ver. Jobb, ha megjegyzed.

– Sheng? Te vagy az a vendég Jiang Huból? – dadogta a vezető kis Alfa. – M-miért avatkozol bele valamibe, ami nem a te dolgod?

– Szükségem van okra, hogy leckét adjak neked?

A magas rangú Alfa feromonja hirtelen fellobbant, olyan erővel tört ki, hogy az éretlen kis Alfák egymás után hátratántorodtak, jajveszékelve, miközben a nyaki mirigyeiket markolászták.

Sheng Shaoyou kissé elfordította az arcát.

– Semmit sem utálok jobban, mint egy gyengébbre támadni. – Leengedte a karjait, amelyeket keresztbe tett a mellkasán, és egyenesen állt, lefelé pillantva a csoport közepén álló, pirospozsgás gyermekre.

Talán a félelem miatt a fiú légzése gyors és felületes volt. Finom arcát verejtékcseppek vonták be, fényes, könnyes szemei úgy csillogtak, mintha a sírás szélén állna.

Olyan gyönyörű.

Ez egy Omega?

Nem csoda, hogy a felnőttek mindig azt mondják, hogy az Alfák arra vannak ítélve, hogy elbűvöljék őket az Omegák. Ki ne szeretne egy ilyen szép kis jószágot?

Ez volt az első alkalom, hogy egy Omega megdobogtatta Sheng Shaoyou szívét.

A szeme sarkából megpillantotta a körülötte lévő kis Alfákat, és még mélyebbre ráncolta a homlokát.

– Tényleg szánalmas, hogy ennyi Alfá egy Omegát terrorrizál.

A kis Alfák csapata rémülten meredt rá.

Ennek a személynek a feromonszintje szédítően magas. Vajon ő egy… S-szintű Alfa?

Az S-szintű feromon elnyomó ereje szökőárként csapott le. Bár Sheng Shaoyou egyértelműen megfékezte a kibocsátás intenzitását és terjedelmét, ennek ellenére a csintalan kis Alfák – akik annyira hozzászoktak, hogy nyers erővel és féktelen arroganciával érik el a céljaikat – nem tehettek mást, mint pánikba esve fájdalmasan felkiáltottak.

De a magas szintű feromon általi elnyomás gyötrelme elég volt ahhoz, hogy ezek az elkényeztetett fiatal mesterek – akik még nem néztek szembe a társadalom keménységével – jobban szenvedjenek, mint amennyit elbírtak.

Egy pillanat alatt a levegő szánalmas jajveszékeléssel és kétségbeesett könyörgéssel telt meg.

A szintkülönbség egyszerűen túl hatalmas volt – nem volt erejük harcolni.

Nem sokkal később a pufók kis Alfa, aki a csoportot vezette, már nem tudott álva maradni. Az összes kis Alfa, akik a magas, sovány, a feromonokra kevésbé érzékeny béta mögé menekültek, szétszóródtak, mint a megriadt madarak.

Csak a kis Omega, akit éppen célba vettek, maradt ott – teljesen egyedül.

Sheng Shaoyou sosem szerette az ilyen társasági összejöveteleket. Az egyetlen ok, amiért átkelt a tengeren, hogy résztvegyen ezen, az volt, hogy Sheng Fang úgy gondolta, hogy a csoport leendő örököseként a lehető leghamarabb nevet kell szereznie magának a nemzetközi társasági életben.

Rövid ideig kibírta a lakomát, mielőtt fáradtságot színlelt, és elnézést kérve bement a fürdőszobába, majd a kert egy csendes sarkába osont szunyókálni – csak hogy egy csapat csibész gyerek ébressze fel.

– Hé.

A kis Omega arca szörnyűen nézett ki. A szeme vörös volt, akárcsak az orra hegye – olyan szánalmas, hogy összeszorult az ember szíve. Sheng Shaoyou, ritka együttérzéstől vezérelve, felé biccentett.

– Gyere ide.

Hua Yong ritkán hallgatott bárkire.

De ennek a személynek a feromonja túl jó illatú volt. És minden látható ok nélkül a megvédte, megakadályozva egy harcot, amely csak undort hagyott volna maga után.

Hua Yong egy pillanatig habozott, majd engedelmesen előrelépett.

A tarkóján lévő mirigy – amely még mindig nem volt teljesen differenciálódott – perzselően forró volt, és a véráramában a nyugtalan izgalom példátlan csúcsot ért el. Sheng Shaoyou kinyúlt, megragadta a karját, és magához húzta. Kezét Hua Yong lázas mirigyére nyomta, és odahajolt, hogy a füléhez súgja:

– Hé, csukd be a szemed!

Hua Yong megdöbbent. Felnézett, és egy mély, obszcidián fekete szempárba ütközött. A szíve azonnal hevesen vert, a vér dübörgött a fülében.

Gyanította, hogy ez differenciálódás előtti hév lehet, amelyet egy idegen feromonnal való érintkezés váltott ki.

De úgy tűnt, nem ez a helyzet.

A differenciálódási vizsgálatok során Hua Yong semmilyen különösebb reakciót nem mutatott semmilyen Alfa vagy Omega feromonra.

A feromonspecialisták tanácstalanok voltak, sőt attól is tartottak, hogy a jövőben szexuálisan frigiddé válhat.

De most nem tűnt annak.

Nem volt szexuálisan frigid.

A fiatalember testére tapadt fás likőr bódító illata Hua Yongot életében először szájszárazság és szédülés kísérte. Szíve fékezhetetlenül vert, és mielőtt észrevette volna, arca a másik személy sima, hajlékony vállának hajlatába temette magát.

Sheng Shaoyou, akit időnként megindított egy-egy ritka kedvesség, meglehetősen újszerűnek találta az érzést. Látni, ahogy a csinos kis Omega olyan bizalommal kapaszkodik hozzá – furcsa elégedettséggel töltötte el.

Azonban felfedezte, hogy a törékeny és apró Omegának sokkal erősebbek a hátizmai, mint képzelte.

Miközben magához ölelte az Omegát, érezve a feszültségét és a kellemetlen érzését, Sheng Shaoyou lassan kibocsátotta magas szintű nyugtató feromonját, és megvigasztalta:

– Rendben, mind eltűntek. Ne félj. Csak maradj egy kicsit csendben, és hamarosan jobban leszel.

A két fiu nagyon közel volt egymáshoz, de Sheng Shaoyou még mindig nem érezte Hua Yong feromonjának a legcsekélyebb szagát sem. Furcsának találta. Ellazította a karjait Hua Yong körül, és megkérdezte:

– Te béta vagy?

Meglepett kifejezés villant mélyfekete szemeiben – Sheng Shaoyou őszintén zavartnak tűnt.

– Ez az első alkalom, hogy ilyen csinos bétát látok! – mondta. Miközben beszélt, hátralépett, némi távolságot tartva maga és a gyönyörű gyermek között. Végül is a nyugtató feromonoknak alig vagy egyáltalán nincs hatásuk a bétákra, így nem kellett pazarolnia az energiáját.

– Nem vagyok – mondta Hua Yong. Általában nem volt türelme magyarázkodni senkinek, de ezúttal szokatlan módon kinyitotta a száját, hogy elmagyarázza: – Nem vagyok béta. Csak még nem dült el a másodlagos jellegem.

– Ó – válaszolta Sheng Shaoyou. – Nem csoda, hogy semmit sem éreztem.

Hua Yong bólintott, és hangsúlyozta:

– De hamarosan metörténik.

– Ó. – Sheng Shaoyou lazán lesöpörte a vállára telepedett port, és azt mondta: – Nos, akkor mennem kell.

Látva, hogy Sheng Shaoyou megfordult, és úgy nézett ki, mintha távozni készülne, Hua Yong azonnal megragadta az ingének alját.

– Sheng Shaoyou.

– Hmm? – A higgadt, hősies fiatalember hátrafordult. – Van még valami?

Hua Yong megpaskolta a zsebét, és rájött, hogy nem hozta magával a telefonját.

– Megvárnál itt egy kicsit? Szükségem van valamire. Mindjárt jövök.

– Ó.

Hua Yong rájött, hogy túl sokáig tartana visszamenni a telefonjáért, ezért felkapott egy tollat és papírt egy közeli felszolgálótól, és visszarohant az eredeti helyére.

Szerencsére a személy még mindig ott volt!

Sheng Shaoyou nem ment el. A földön kuporgott, és figyelte, ahogy egy hangyakolónia nagy koncentrációval mozgatja a fészkét. Amikor meglátta Hua Yong visszatérését, azonnal felállt.

Hua Yong átnyújtotta neki a papírt és a tollat, kipirult arccal kérdezte:

– Meg tudnád adni az elérhetőséged?

– Meg szeretnéd köszönni?

– Hmm.

Sheng Shaoyou némi szórakozással nézett a még megkülönböztetésre váró gyerekre. Az egyik kezével elvette a tollat és a papírt, lazán rajzolt rá egy nagy „X”-et, majd visszanyomta Hua Yong kezébe.

– Nincs szükség köszönetre. Ha valaki újra megpróbál zaklatni, ne csak állj ott szoborként. Ha nem tudsz nyerni, akkor fuss el. Ha nem tudod megvédeni magad, legalább tanulj meg segítséget hívni.

Ezúttal tényleg mennie kellett. Ha tovább időzik, lekésik a szalont, ahová az apja látogatott az esemény második felében.

Sheng Shaoyou megfordult, és egy gondtalan kézlegyintéssel búcsúzott a még mindig ott álló gyerektől:

– Akkor ennyi. Viszontlátásra, kicsim.

Hua Yong nézte, ahogy egyre távolabb sétál, majd lenézett a kezében lévő papírra, amelyen a nagy „X” betű látható.

X…?

Büszke és rejtélyes – tényleg hasonlít rá.

Hua Yong ajka akaratlanul is halvány mosolyra húzódott. Lesütötte a tekintetét, és ahogy végigsöpört azon a helyen, ahol Sheng Shaoyou állt, megpillantott valami fémes tárgyat a földön.

Odament, lehajolt, és felvette.

Egy nagyon régi zsebóra volt, fémfelületére bonyolult mintákat véstek. A számlap közepén egy vastag, nagybetűs „S” betű volt – valószínűleg a Sheng család egyik családi ereklyéje.

A Hua családnak volt egy pár gyűrűje, amelyeket csak a család következő feje és partnere örökölt.

Erre gondolva Hua Yong ujjai szorosabban fonódtak a zsebóra hűvös fedőlapja köré.

A régi órát és az „X”-szel jelölt papírdarabot a zsebébe csúsztatta.

Attól a pillanattól kezdve a mellkasa közelében lévő bal zseb – amely mindig üres volt – végre megtelt. És amit megtöltött: egy szív volt, tele jelentéssel.

Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet